Tanulóbicikli kisebb és nagyobb gyermekeknek is
A biciklizés bizony nem könnyű mulatság a gyerekeknek. Először nagyon ijesztő számukra, hogy két keréken kell egyensúlyozniuk úgy, hogy közben tekerniük kell a pedálokat is. Szinte nincs is olyan csemete, akinek ez a művelet ne okozna elsőre kihívást. Később, amikor már többször is ülnek a bringán, és ráéreznek, hogy miként tudják egyensúlyban tartani magukat, már sokkal ügyesebbek lesznek.
Előtte azonban egy tanulási időszak veszi kezdetét, ami már akár elkezdődhet 1,5 éves korukban is. Chipmunk futóbringa, a legjobb tanulóbicikli. A futóbicikli egy remek alternatívát kínál arra, hogy a kicsiket hozzászoktassuk a bringázás élményéhez. Bár ezeken a bringákon nincs pedál, de a segítségükkel megismerhetik a biciklik szerkezetét, és megtanulhatják, hogy miként tudnak a nyeregben ülni, illetve biztonságosan rátámaszkodni a kormányra. Tanulóbicikli és tanulóbicikli között azonban meglehetősen nagy különbségek vannak. Az egyedi jellemzőket, műszaki paramétereket, specifikációkat minden esetben érdemes számba venni vásárlás előtt. A Chipmunk futóbiciklik több szempontból is ideális választásnak bizonyulnak. - Már akár 1,5 éves kortól használható Ez nem sok futóbringáról mondható el.
Ha akad is olyan, amit biztonsággal tudnak használni ennyi idősen, később, amikor kinövik, nagyobbat kell venni nekik. Ez plusz költség. Az általunk készített bringák egyik különlegessége a nagy mozgástartományban állítható nyereg, illetve kormány. - Pehelykönnyű vázszerkezet Egy másik sarkalatos kérdés, hogy milyen nehéz a bicikli? Ha túl nehéz, akkor a csemeték nehezen tudnak haladni vele és a fordulás, fel-, leemelés is nehézkes számukra. Amit pedig a gyerekek nehéznek éreznek, az nem túl vonzó a számukra. A Chipmunk futóbicikliket egyedülálló alumínium-magnézium ötvözetből készítjük, aminek köszönhetően hihetetlenül könnyű lesz a súlyuk. - Egyedi dizájn, kellemes színek Mint, ahogy azt szülőként már bizonyára Te is tudod, a gyerekeknek nagyon fontos, hogy a játékaik, használati tárgyaik szépek legyenek. Többek között ezt is szem előtt tartottuk, amikor megalkottuk a Chipmunk tanulóbicikli konstrukciót.