Hírek és blog
A gyerekek imádnak játszani, mókázni. Mi sem lehet vonzóbb számukra, mint engedni a csábításnak, és felpattanni egy rájuk méretezett kerékpárra. Igen ám, de ha előtte nem gyakorolnak tanulóbiciklin, akkor könnyen megeshet, hogy kibillennek az egyensúlyukból, és örökre elmegy a kedvük attól, hogy bringázzanak.
Ha a megfelelő kialakítású futóbicikli nyomába eredsz, akkor hamar szembesülhetsz a valósággal: ezeregy, vagy még annál is több típus áll rendelkezésre. Melyiket válaszd? Mi egybehangzóan a Chipmunk bringákra esküszünk, és ha most velünk tartasz, akkor elmondjuk, hogy miért.
Ugyanúgy, ahogy nekünk felnőtteknek, a kisgyerekeknek is valódi élvezet felpattanni egy bringára, és gurulni pár kört. Még akkor is, ha ők még kicsik ahhoz, hogy tekeréssel egyensúlyozzanak. Ha a csemetéd már abban a korban van, hogy használni tudja a futóbiciklit, akkor ne késlekedj - lepd meg egy Chipmunk bicajjal!
A Chipmunk kétkerekű nagy népszerűségnek örvend a kisgyermekes családok körében. Gyakran felmerül azonban a kérdés, hogy a futóbicikli hány éves kortól ajánlott. A gyerekek már 1,5 éves koruktól fogva használhatják. A szülők, nagyszülők szinte mindig meglepődnek, amikor választ adunk a kérdésre: a Chipmunk futóbringákat már 1,5 éves kortól is teljesen biztonságosan használhatják a lurkók.
Egy Chipmunk futóbicikli mindig mindenhol a figyelem középpontjába emelkedik. Többek között ezért válik azonnal a kisgyerekek kedvencévé, akik előszeretettel pattannak rá, amikor egy kis mókára vágynak.
A kicsikben ösztönösen munkál a vágy, hogy új dolgokat fedezzenek fel. A Chipmunk futóbicikli gyerekeknek lehetővé teszi, hogy kockázatok és balesetveszélyes helyzetek nélkül tegyenek szert az izgalmas élményekre.
A gyerekek általában már néhány éves korukban érdeklődést mutatnak a bringázás iránt. Ilyenkor a lábbal hajtós bicikli remek választás a számukra, annak segítségével ugyanis biztonságosan gyakorolhatnak.
A tanulobicikli használata már egészen kis kortól fogva javasolt. A gyerkőcök ugyanis minél előbb tanulják meg a bringán való egyensúlyozást, annál könnyebben fognak áttérni a hagyományos gyerek kerékpárokra.
A Chipmunk futóbiciklik nem csak kinézetben, hanem használatban is elnyerik a kicsik tetszését. Ennek köszönhetően bármikor szívesen pattannak rá, hogy átadják magukat az önfeledt bringázás élményének.
A névre szóló futóbiciklikből remek ajándékok lehetnek a gyerkőcök számára. Ha felkerül a nevük a vázra, az első vagy hátsó villákra, akkor világgá tudják kürtölni, hogy a bringájuk csak az övék.
